Eltűnt celebek nyomában #2: Megtaláltuk Adam herceget!
A múlt heti cikkünk, melyben beszámoltunk arról, hogy megtaláltuk Klein Robikát, valósággal felrobbantotta az internetet. Azóta több százezren kértétek, néhányan követeltétek, hogy keressünk meg más, eltűnt celebeket is (ezek a kérések e-mailben és Viberen keresztül, valamint hagyományos képeslapok formájában érkeztek, azért nem látjátok, hogy bárki is írt volna a poszt alá kommentet). Mivel mi mindig is az olvasókért dolgoztunk, azonnal megbíztunk egy elit nyomozókból (Tom Cruise, Derrick, Kojack) álló különítményt, akik azonban lófaszt se találtak, de hát felettük is eljárt az idő, páran meg már meg is haltak közülük. Csakhogy a technológia ezzel ellenkezőleg folyamatosan fejlődik, így a Klein Robika felkutatásánál is használt speciális kép- és audio pattern-elemző mesterséges intelligenciánk - amelyet mi magunk, a Stallone Magazin mérnökei írtunk Pythonban és Flash-ben - most is segítségünkre volt az új küldetésünkben, minek során nem kisebb dologra vállalkoztunk, mint hogy
felkutatjuk az évekkel ezelőtt eltűnt Adam herceget, a He-Man egykori sztárját.
Elsőként a képfelismeréssel próbálkozunk, több száz utcai kamera és buzibár biztonsági felvételét kértük be, ám az azokon végrehajtott speciális és igen bonyolult eljárások nem hoztak eredményt, amin annyira azért nem lepődtünk meg, hiszen Adam herceg a nyolcvanas években volt sztár, az pedig régen volt, azóta nyilván sokat változott az egykori celeb arca. Pár találatot ugyan dobott az applikációnk, róluk azonban elég hamar kiderítettük, hogy bizony egyikőjük sem Adam herceg.
sajnos ő sem Adam herceg :(
A második körös nyomozásunkban a hangfelismeréssel próbálkoztunk, ahová a hangmintát a méltán népszerű táncdalból vágtuk ki bonyolult hangszerkesztő programokkal (pl. Audiocity, winamp). A technikai részleteket nem írnánk le, valószínűleg elég kevesen értenék meg közületek, az eredeti videót azonban megmutatjuk:
Ezzel a videóval már a siker kapujában éreztük magunkat, ugyanis ilyen hangon illetve hangfrekvencián - a drágán, zserbó hitelből vásárolt számítógépünk szerint - az egész világon összesen három ember tud hangot kiadni magából:
- Adam herceg
- Axl Rose
- valami vidéki fos metálbanda énekese
Valószínűségszámítással ezúttal sem tököltünk, inkább szekvenciálisan a fentivel azonos sorrendben kezdtük felgöngyölíteni az ügyet. Mivel Adam herceg az, akit kerestünk, az első találatra nem pazaroltunk sok időt, egyből átugrottunk a másodikra. Axl Rose-nál picit elgondolkodtunk, de mivel őt a nyolcvanas években is tudtuk hogy néz ki, meg most is, és egyik sem kifejezetten hasonlít Adam hercegre, őt is elvetettük.
Axl Rose régen elég jóképű volt, ma viszont már dagadt
Abból a feltételezésből próbáltunk kiindulni, hogy az algoritmusunk nem téved, ami megalapozottnak tekinthető, hiszen egyrészt Klein Robika megtalálásában is segített, másrészt pedig elég jó a ritmusérzékünk is (?). Eszerint kizárásos alapon a harmadik találatot éreztük befutónak, aki nem más, mint a méltán elismert Ultimátum nevű gyömrői rock együttes táncdalénekese, valamilyen György. Igazából tök mindegy milyen György, a név ugyanis álnév, Adam herceg álneve, akinek az alábbi videóból vett hangmintáját összevetve Adam herceg énekével az applikációnk száz százalékos egyezést mutatott:
2:08 másodperctől hallgató Adam herceg félreismerhetetlen vokálja
Ám be kell vallanunk, hiába volt tökéletes a hangminta egyezés, külsőségek tekintetében első ránézésre nem voltunk teljesen biztosak abban, hogy Adam herceget találtuk meg, csakhogy egy speciális számítógépes grafikai eljárással (amit a szerkesztőségünk egyik, számítógépes grafikát is oktató mérnöke, bizonyos Krautzmann professzor felügyelt) minden kétséget kizárhatóan bebizonyítást nyert az állítás, hogy az Ultimátum együttes frontembere, ez a valamilyen György és Adam herceg egy és ugyanazon személy:
Lapzártánkig sajnos nem sikerült megkérdeznünk az illetőt (több alkalommal is próbálkoztunk vele, de mindig telefonálást mímelve hárította el a válaszadást), az mindenesetre már tényként kezelhető, hogy az egykoron népszerű rajzfilmfigura manapság Skeletor elől bújkál a Börzsönyben, aki egyes információink szerint megölni, más (számunkra inkább elfogadható) vélemények szerint megbaszni akarja ezt a jóképű szőke herceget.
Kérünk benneteket, kedves olvasók, írjátok majd meg, hogy a következő héten melyik celebet kutassuk fel (olyat is írhattok, aki amúgy nem tűnt el).
Megjegyzések
Megjegyzés küldése